Pannonsafe lakásbiztosítás a szárazföldre, hajó a vízre

Sajnos hazánk nem az a kimondottan hajós ország, hiszen “mindössze” nagyobb tavakkal és pár folyóval büszkélkedhetünk, tengerhez például elég messzire kell utaznunk. Ettől függetlenül nagyon sokakat nem tántorít el a vizek korlátozottsága a hajózás valamilyen formájától, a legtöbben a Balatonon tartanak vitorlást. Elég szép mennyiségű klub is található erre a célra legnagyobb tavunk környékén, és ez még arra is jó a kalandon és a közösségen kívül, hogy remek új kapcsolatokat is ki lehet alakítani. Ha van valami közös érdeklődési pont, akkor máris könnyebben nyílik meg egymás felé két ember, még úgy is, hogy esetleg teljesen ismeretlenek voltak korábban egymásnak, sőt, akár még a korkülönbséget is áthidalja. Bevallom, gyerekkorom óta nagy szenvedélyem a vitorlázás, és van szerencsém társtulajdonosának lenni egy hajónak, amit a többiekkel felváltva használunk. De a klubtagok is nagyon rendesek, például a pannonsafe lakásbiztosítás is így került az ismeretségeim közé – véletlenül kialakult beszélgetés nyomán.

Egy átvitorlázott nap után igencsak elfárad az ember. Ilyenkor másra sem vágyik, mint egy kis ejtőzése, egy jó vacsorára, és egy kis beszélgetésre, tapasztalatcserére a klub üdülőjében. Nyaranta elképesztően pezsgő élet van arrafelé, és megesett már néhányszor, hogy sikerült elcsípnem egy-egy érdekes beszélgetést, néha még be is csatlakoztam. A legtöbbször az ilyesmi vízi tapasztalatok cseréjéről szól, viszont néha semmi köze a vitorlázáshoz. Tavaly nyáron kicsit érdekesen alakult az ott töltött hetem, ugyanis kissé aggódó szívvel mentem le. Nem sokkal korábban láttam egy dokumentumfilmet olyanokról, akik megszívták különböző okoknál fogva a biztosításukkal, és nekem is szöget ütött a fejembe, hogy rá kéne már nézni a lakásbiztosításomra. Mikor megtettem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy már években mérhető a mulasztásom, a biztosítás pedig sok mindennek lett volna mondható, de aktuálisnak vagy naprakésznek semmiképpen. Bizony, ez a helyzet, ha az ember nem figyel, akkor a háza értéke hamar lekörözi a lakásbiztosításáét. Ezért volt külön szerencse, hogy ez is szóba került azon a héten, amiatt meg pláne, hogy a pannonsafe lakásbiztosítás is előkerült, és én is megismerhettem.

pannonsafe lakásbiztosítás

Vannak öreg rókák, akik akár több évtizede járkálnak le abba a klubba. Némelyik már akkor a habokat szelte, amikor én még meg se születtem. Egyikkel-másikkal már volt alkalmam összeismerkedni, szerencse, hogy nem próbálják lehúzni vagy hátráltatni a “feltörekvő ifjúságot”. Az egyikük egy visszavonult bankár, aki olyan mély és széleskörű ismeretekkel rendelkezik a pénzügyek szinte minden területén, hogy az már-már félelmetes. Nem csak hitelügyekben vagy számlavezetéssel kapcsolatos kérdésekkel lehet hozzá fordulni, de még a biztosításokhoz is kiválóan ért. És mindamellett, hogy már pár éve nyugdíjban van, továbbra is figyelemmel kíséri a piac alakulásait, így szinte mindig képben van az aktualitásokkal. Akkor is éppen ezekben a témákban beszélgetett, én pedig vettem a bátorságot, és hozzácsapódtam a beszélgetéshez. Egy idő után én is előadtam a problémámat: elavult a biztosításom, és féltem a házamat, a véleményét kérdeztem, hogy melyik társaságot javasolja, ahol a legjobb áron juthatok a legtöbb tényezőre kiterjedő lakásbiztosításhoz. Némi gondolkodás után azt mondta, hogy a legjobb, amit választhatok, az a pannonsafe lakásbiztosítás.

Némi bemutatás után úgy döntöttem, hogy ez az ajánlás több is, mint elég ahhoz, hogy utánanézzek ennek a biztosítónak. Rákerestem, és elég hamar meg is találtam a weboldalukat, amit alaposan áttanulmányoztam. Meg kell, hogy mondjam, valóban igazat kellett, hogy adjak a veterán pénzembernek, ez a pannonsafe lakásbiztosítás valóban toronymagasan felette áll ár-érték arányban a többinek. A sok multinacionális óriásvállalat számára, akik biztosítással foglalkoznak, az ember csak egy számadat, egy bevételi forrás, itt viszont nagyon arra a következtetésre kellett, hogy jussak: ez a társaság valóban emberként kezeli az ügyfeleket. Mindamellett, hogy olyan események is beletartoznak a biztosításukba, amit a korábbi nem, egy csomóra közülük még soha nem is gondoltam. Ahogy haladtam előre, egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy a pannonsafe lakásbiztosítás lesz a legmegfelelőbb a számomra. Amikor oda érkezett az év, minden bűntudat nélkül küldtem el a felmondásomat a régi biztosítónak, és úgy voltam vele, hogy nem várok, nem sokkal később, már a felmondási idő alatt megkerestem az emlegetett vállalatot, és megkötöttem az új szerződést. Azóta jóval nyugodtabb szívvel utazom el bárhova is, mert tudom, hogy mindent megettem annak érdekben, hogy biztonságban legyek anyagilag, ne kelljen azon görcsölnöm, hogy mi lesz vele, ha baj történik.