Még hajózás közben is a Méta Autószerviz a téma

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én borzasztóan imádom a vizet! Na jó, bevallom, kicsit ambivalens vele a kapcsolatom, mert amúgy a strandolással ki lehet kergetni a világból – bár egy-egy klasszabb tengerparti strandot én sem hagyok ki, nem kell kirángatni a vízből -, viszont ücsörögni a vízparton imádok, ahogy hajózni is. Feltölt, megnyugtat a hullámzás és a kék, meg úgy egyáltalán: imádom. Így hát, amikor csak tehetem, megragadom az alkalmat és hajóra szállok kiélvezni az élet ezen apró örömét. Szerencsére meg is van rá a forrásom, mert egyrészt vízközelben lakom, másrészt a legjobb, még egyetemről ismert barátomnak saját hajója is van, így gyakorta vagyok a potyautasa; szintén sokszor hajózunk együtt a baráti társasága többi tagjával is, szóval közösségi programnak is szuper.

Egyszer a megbeszélthez képest némileg később sikerült elindulnunk egy haver késése miatt: az kissé bosszúsan érkezett, de nem igazán faggattuk. Végül a hajón kiderült, hogy az autójával akadt probléma, vagyis konkrétan a féken érezte, hogy nem fog úgy, ahogyan annak eredetileg kellett volna – szóval jóval lassabban mert csak közlekedni, ezért volt a késése, nyilván érthető. A baráti társaság egy másik tagjával szinte egyszerre vágtuk rá, hogy keressen rá az interneten a MetaAutoszerviz szóra és nézze meg a szervizt – mint nagy derültségünkre kiderült, mindketten évek óta oda hordjuk saját autóinkat a távolság ellenére is! No persze jót nevettünk rajta, bár a fékproblémás autóval rendelkező srác – nevezzük most Daninak – nem igazán értette, mi ez a nagy lelkesedés egy “mezei” autószerviz iránt.

Persze elmagyaráztuk neki, hogy a MetaAutoszerviz szót beütve nem egy egyszerű cég honlapjára fog jutni, hanem tényleg olyan szolgáltatásokat kap, amiért megéri nagyobb távolságra is eljuttatni az autót – bár neki ez nem volt probléma, lévén Budapest környéki lakos. Esetemben már több problémára is fényt derítettek az állapotfelmérési szolgáltatásuknak hála: ők töltik a klímámat, javították már a kuplungot és persze az olajcseréhez hasonló munkálatokat is rájuk bízom. De Peti, a másik “métás” szintén nagyon elégedett volt velük, neki több gumicseréje és vezérlés szervize volt már ott, sok más mellett és mindannyiszor elégedetten távozott, ahogy azok a barátaink is, akik a javaslatunkra oda fordultak autós gondjaikkal.

A hajókázás végeztével Dani azt mondta, valószínűleg ő maga is oda fog fordulni a fékproblémával és később kiderült egy levélváltásból, hogy valóban így is tett – mindkettőnknek hosszan hálálkodott a javaslatért, mert ő is nagyon elégedett volt a Méta Autószerviz szolgáltatásaival – egyedül azt sajnálta, hogy nem tudott róluk hamarabb, de biztos volt benne, hogy a jövőben nem is tervez más szervizhez fordulni.