A balatoni nyaralás utolsó napjához érkeztünk. Mivel semmi kedvünk nem volt még visszatérni Pestre, gondoltuk, beiktatunk még egy emlékezetes hajótúrát a végére. Aztán teljesen másként sikerült emlékezetesre, mint eredetileg terveztük. Ugyanis csak álltunk a sorban, csak álltunk és sehogy sem tudták a jegyeket kinyomtatni. Jófejek voltak a pénztárosok, végül a kézzel kiadott jeggyel felszállhattunk a hajóra, de persze azonnal rákérdeztem az egyik matróznál, hogy ez hogyan fordulhatott elő? Hosszú magyarázatba és szabadkozásba kezdett, hogy speciális a nyomtatójuk és nemrég megszűnt az egyetlen hely a városban, ahonnan be tudták szerezni a tonereket. Nagyon megörült neki, amikor meghallotta tőlem a nyomatoalkatresz.hu oldal nevét és a varázsszavakat: Toner | Ingyenes Kiszállítás.
Mi a cégnél ugyanis hosszú ideje már a nyomtatoalakatresz.hu webshopjából rendelünk és nagyon elégedettek vagyunk vele. Leginkább azért esett rájuk a választás, mert tartanak kis- és nagy márkákat egyaránt, vehetünk eredeti- és utángyártott kellékanyagot, tonereket, tintapatronokat, lézerkellékeket, sőt, még papírt is. Tehát igazán minden egy helyen megtalálható náluk. Ezt pedig mindenki szereti, igaz?! Ráadásul, ahogy említettem Toner | Ingyenes Kiszállítás, merthogy minden rendelést – értékhatártól függetlenül- ingyenesen szállítanak ki a GLS futárszolgálattal.
Vonzó a kedvezményadási rendszerük is, ugyanis a mennyiségi kedvezményt különböző termékekre összevonva is megadják. Tehát nem csak akkor fizetjük csupán kettő árát, ha három egyforma terméket vásárolunk, hanem például két színes és egy fekete-fehér toner vásárlása esetén is. Mennyiségi kedvezmény és ingyenes kiszállítás, ez teljesen lenyűgözte újdonsült matróz ismerősömet. Megadtam neki az e-mail-címem, kíváncsi voltam, hogyan alakul tovább a történet. Már másnap este érkezett is a boldog e-mail, hogy valóban megtalálta és már meg is rendelte a speciális tonert a nyomtatoalkatresz.hu oldalán. Mivel árérzékeny a hajózási cég üzemeltetője, ezért az utángyártott tonert választották. Nagy rizikót nem vállalnak ezzel, mert a nyomtatoalkatresz.hu az utángyártott termékekre is korrekt garanciát és cserét biztosít, ha teljesülnek az oldalon részletezett feltételek. Szerencséjük van, a rendelt termékek státusza zöld pipa, vagyis várhatóan egy-két munkanapon belül meg is fognak érkezni hozzájuk.
Gyorsan emlékeztettem rá, hogy papírt is adjon hozzá a rendeléséhez, nehogy legközelebb az fogyjon ki náluk. Nem minden turista olyan türelmes és megértő ám, ha várakoztatják, mint mi voltunk…