Egyedi pólóban a Balatonon

Avagy egy összetartó csapat titka a részletekben rejlik.

Nagybátyám imádja a hajókat. Kiváltképpen a vitorlásokat, épp ezért majdnem az egész nyarat lent tölti a Balatonon. Öt évvel ezelőtt az egyik legnagyobb álma teljesült, amikor végre megvehette magának a saját vitorlását. Azóta minden évben a saját hajójával nevez be a Kékszalagra és a többi kisebb szabású vitorlásversenyre.

Idén viszont egy kicsit újítani akart. A vitorlása tényleg nagyon szép darab, fehér és királykék színek váltakoznak a hajótesten, ami könnyed és áramvonalas formájú. De hiába ilyen szép maga a hajó, mondogatta régebben nagybátyám, ha a rajta versenyző ,,matrózok” úgy néznek ki, mint a 16. századi kalózok. Egy barátjának panaszolta el, hogy nem tudja mégis milyen pólót vegyen fel a család a versenyeken, hogy látszódjon, ők bizony együtt vannak. Szerencsére ez a jó barátja azonnal tudta rá a megoldást.

Néhány éve hallott először egy pólónyomtatással foglalkozó cégről, akik egyedi pólók nyomtatásával is foglalkoznak. El is küldte nagybátyámnak a lolmarkt.hu/egyedi-polo weboldalt, ahol minden tudnivalót rögtön meg is talált. Nagybátyám kapva kapott az alkalmon és még aznap megnézte a weboldalt. Meg kell hogy mondjam, nagyon tetszettek neki a vicces, ötletes nyomtatott pólók, melyeken nemcsak képek, logók, de feliratot is szerepeltek. Rögtön ki is választott egy szép, a hajó színéhez is passzoló királykék alapdarabot, majd felvette a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. A kolléga nagyon kedves volt és segítőkész. Ajánlott nagybátyámnak egy ötletes feliratot, melyet a vezetéknevünk kezdőbetűjéből kunkorodó vitorlás motívum alá tetettünk. Elmondta, hogy mekkora és milyen stílusú rajzok illetve képek mutatnak legjobban a pólón és mire figyeljünk oda, mikor saját magunknak tervezünk. Az oldalról azt is megtudtuk, hogy a webáruháznak kis sziget-üzletei is vannak szerte az országban, ahol személyesen, néhány órán belül helyben is el tudják készíteni nekünk a megrendelt, nyomtatott pólót. Nagybátyámnak se kellett több, másnap már be is ment az egyik Budapesti üzletükbe, felvázolta az eladónak a tervet, amit előtte az ügyfélszolgálatossal megbeszéltek, majd nemsokkal később már a kezében is tarthatta az egyedi pólókat.

Persze, ettől a párommal mi is vérszemet kaptunk és megkértük nagybátyámat, hogy küldje már el nekünk is a weboldalt. Ha már egyszer nekünk is készíttetett egy ötletes, vitorlázós pólót, akkor kihasználjuk a lolmarkt.hu/egyedi-polo nyújtotta lehetőségeket és rendelünk egymásnak is valami ötletes darabot. Párommal megegyeztünk abban, hogy a kiszállítást választjuk, hiszen munka mellett nehéz összeegyeztetnünk, hogy személyesen menjünk el. Az oldalon átböngésztük az összes férfi és női pólót. Szerencsére minden témára találtunk valami ötletes pólót, ami végül ihletet adott ahhoz, hogy megalkossuk a saját egyedi tervezésű nyomtatott pólónkat. A rendelésünk után már két nappal később kiszállították nekünk, így a nagybátyám születésnapjára már abban tudtunk menni.

Egy hónappal később pedig, mikor beköszöntött a nyári szezon, boldogan vettük fel a nagybátyánk által készíttetett egyen pólónkat. Így a vitorlásversenyen már abban lehettünk és mindenki láthatta, hogy egy csapat vagyunk. Ami a legjobb volt, hogy a minőségi pamut anyag, amiből a póló készült, légáteresztő volt, így nem izzadtunk bele. Ráadásul a vállunk sem égett le, mivel a póló ujja védte a bőrünket a káros UV sugárzástól.

A versenyen igazán jól szerepeltünk, és ami a legfontosabb, hogy mindenki nagyon élvezte. A pólóknak és a motiváló feliratnak köszönhetően pedig végig éreztük, hogy mi egy igazán profi és összetartó csapat vagyunk, hiszen a legapróbb részletekre is odafigyelünk.