Ha a nyílt vizek szerelmese vagy, ha a legjobb érzés számodra az, ha körülvesz a csodálatos kékség. Lent a tündöklő Balaton, fent a végeláthatatlan kék ég, akkor megsúgom, mivel tudsz leginkább kikapcsolódni!
A vitorlázás olyan sport, nem csak egy hobbi. Életérzés! Aki kipróbálja, azt rabul ejti. Én is így jártam, majd vonzottam magammal a barátaimat, ismerőseimet.
Most egy kis cégecskének vagyok az egyik vezetője, aminek egyébként semmi köze a vitorlásokhoz vagy a vízhez, sportokhoz. Ez éppen kapóra jön, mert a vezetőséggel azon tanakodunk mostanság, hogy a mivel tudnánk legjobban megjutalmazni a csapatot. Kiugróan jó évet zártak és mind megegyeztünk abban, hogy a többletbevételből áldoznunk kell a jutalmazásra, de nem csak év végi bónuszokkal, hanem valami élménnyel. Valami csapatépítő programot szeretnénk szervezni, de nem olyasmit, ami nyögvenyelős, amin a kollégák muszájból vesznek részt. Olyan csapatépítőt akarunk, amelyen mindenki megtalálja a helyét, a szórakozását. Fontos számunkra, hogy a dolgozóink jól érezzék magukat a munkahelyen, egymás társaságában. Tudom, ez úgy hangzik, mint valami céges promószöveg, de amikor ezt mondom, komolyan is gondolom. És szerencsére a vezetőség többi tagja is velem gondolkodik. Kis, családias cég vagyunk. Vannak juttatások, amiket nem adhatunk meg a dolgozóinknak, de megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy olyan hely legyen a munkahelyük, ahova szívesen járnak.
Nem is én hoztam fel a vitorlásozást, mint ötlet, de azonnal lecsaptam rá! Több lehetőség is van, de a legszimpatikusabbat itt találtam. Ez a cég kifejezetten céges csapatépítőknek ad helyszínt és eszközöket. Szerveznek vitorlásozást, hajós utakat, esti szórakoztató programokat, mindent, amire szükségünk lehet. Így tél elején elnézve a havazást, másról sem álmodom, csak a meleg Balatonra és arra, hogy a habokat szelem egy vitorláson! Felmerült még az értekezleten az is, hogy túrázni menjünk, vagy hogy csak egyszerűen egy vacsorával háláljuk meg az évet a kollégáknak. Szerintem egy vacsora nem elég, viszont egy túra meg túl fárasztó és egyhangú. Ebben a programban minden benne van, amire szükségünk lehet! Napközben mozgalmas programok, este pedig buli!
Természetesen lesz decemberben egy évértékelő, évzáró vacsora, ahova minden kolléga hivatalos lesz, de az édes kevés. Nyáron kell egy pár nap, hogy együtt ereszthessük ki a gőzt és erre nem szabad sajnálni a pénzt. Az embereink nem robotok, hogy csak azzal törődjünk, hogy mennyit termelnek és megvan- e a kellő üzemanyaguk. Arról nem is beszélve, hogy a kiegyensúlyozottabb munkaerő jobban termel, így a szimplán gazdasági érdekeink is ezt diktálják.
Azt tervezem, hogy a csapatépítőnk Siófokon lesz, mert ott ismerek több nagyon jó szállást is. Kétnaposra tervezzük, mindkét napra valami izgalmas és klassz program lesz. Mivel itt kész csomagokat is találtam, az lesz a legegyszerűbb, ha választunk egyet és a profikra bízzuk magunkat a szervezésben. A vitorlásozáshoz szerencsére nem kell segítség, hiszen itt vagyok én is ki tudja már, hogy hány év tapasztalattal.